Megrendülten tudatjuk, hogy Vaszily Miklós, a Honvéd Kórház Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztályának nyugalmazott Főorvosa 2022 november 1.-n, Budapesten elhunyt. Távozásával pótolhatatlan veszteség érte a magyar szívsebész-társadalmat, aneszteziológus, kardiológus, kardiotechnikus kollégákat és szakdolgozókat, a társszakmákban dolgozó kollegákát és hajdani betegeket egyaránt. Főorvos úr egyénisége, a szívsebészet iránt elkötelezettsége vitalitása mindannyiunk számára példa.
Főorvos úr 1949. október 26-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon született. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, ahol 1968-ban érettségizett. 1968-74 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karának hallgatója volt, 1974-ben szerzett általános orvosi diplomát. 1974-80 között Sajólát és Sajópetri körzeti orvosaként dolgozott. 1980-ban nyert felvételt a DOTE szívsebészetére, ahol előbb aneszteziológiai tevékenységet folytatott; majd másfél év után megkezdte a szívsebészeti munkakörre való felkészülését. 1983-ban általános sebészetből, 1986-ban szívsebészetből szerzett szakképesítést. 1983-ban tanársegédi, 1990-ben adjunktusi kinevezést nyert. 1984-ben a Stockholmi Karolinska Intézet Szív- és Mellkassebészeti Osztályán, 1990-től 1 évig a Leeds-i General Infirmary Szívsebészeti Klinikán, 1992-ben, pedig 3 hónapig New Yorkban tanulmányúton vett részt. 2005-ben klinikai főorvosnak nevezték ki. A debreceni Szívsebészeti Klinikán kiváló képességét és végtelennek tűnő energiáját a szívsebészet kibontakozásának szentelte. Az idehaza megszerzett ismereteit harmonikusan gazdagította a külhoni intézetek nyújtotta tapasztalatokkal. A felépült új debreceni szívsebészet elindításában, fejlődésében és ország-vezető intézetté válásában teljes odaadással támogatta a klinikát. Meghatározó szerepet vállalt a fiatal szívsebészek és szakdolgozók gyakorlati továbbképzésében. Tanítványai mindig számíthattak támogatására és segítségére, még akkor is, ha a késő éjszakai órákban szólították, minden időben a betegek gyógyulásáért élt. Nem ismert lehetetlent és fáradtságot, mindig a maximumot nyújtotta, és környezetétől is ezt várta. Sokszor hallhattuk tőle: a tökéletes munkáért nem jár signum laudis, hiszen ez a minimálisan elvárható. A legtökéletesebb munkát követelte meg, mert „ami szép, annak jónak is kell lennie”. De ahogy legközelebbi munkatársaitól ezt várta el, magától sem követelt soha kevesebbet, mindig jó példával járt elől. Munkabírása elképesztő volt. Egyszer azt mondta: „Annyit tanulsz tőlem itt egy hónap alatt, mint más máshol 3 hónap alatt”. Erre a válasz az volt, hogy „igen Főorvos úr, csak az a baj, hogy ennyit is öregszem”. Ez jól példázza elvárásait, de nem követelt kevesebbet soha magától sem.
A Magyar Szívsebészeti Társaság 1994. évi megalakulása óta annak megszakítások nélkül vezetőségi tagja, hosszabb időn keresztül titkára, majd elnöke is volt. Tagja volt még a Magyar Sebészeti, a Magyar Kardiológusok és az Európai Szív- és Mellkassebészeti Társaságnak. 32 közleménye, 49 idézhető összefoglalója és 5 könyvrészlete jelent meg. Tudományos érdeklődése a szívelégtelenség sebészeti kezelése felé irányult és úttörő szerepet vállalt a dynamikus cardiomyoplastica és a testfelszínhez viszonyuló balkamra redukciós plasztika hazai bevezetésében.
2007-től a budapesti Honvéd Kórház Szív- Ér- és Mellkassebészeti Osztályának szívsebészeti részlegvezető főorvosa, majd osztályvezető főorvosa volt. Nyugdíjazása után, továbbra is töretlen erővel támogatta fiatal kollégái fejlődését, továbbra is aktív szerepet vállalt a fiatalok oktatásában, úgy ahogy oly kevesek képesek, a háttérbe vonulva segíteni társai munkáját, tapasztalatai átadásával, asszisztenciával, tanácsokkal. Tetteit soha nem az irigység vagy a nagyravágyás, csak a szakma szeretete és előremozdítása vezérelte.
2015-ben a Magyar Szívsebészeti Társaság, a Kudász József emlékérmet Főorvos úrnak adományozta, a magyar szívsebészetben kifejtett munkássága elismeréseként; aki 42 felejthetetlen évet adott életéből a magyar szívsebészetnek. Felejthetetlen mindannyiunk számára, akik vele dolgozhattunk, vagy ismerhettük.
Egész életében a hazai szívsebészet fejlesztése érdekében tevékenykedett. Ezt tette lehetővé a biztos hátteret adó családja, felesége Mária; majd gyermekeik Miklós, Mária és Andrea, valamint unokái, akik minden időben támogatást és támaszt és vigaszt nyújtottak neki, bármily súlyt mért rá az élet.
Főorvos úr távozásával a magyar szívsebészet egy igazi alkotó, mindig töretlen erővel küzdő, a szívsebészet fejlődését és a kollégák képzését, valamint a betegek jólétét szívén viselő alappillérét veszítette el. Egyénisége, hangja, szavajárása, mozdulatai bennünk élnek tovább. Számos kolléga vallhatja Őt Tanító Mesterének és Példaképének.
Pályatársai, volt kollégái és munkatársai, tanítványai és betegei nevében búcsúzunk Főorvos úrtól, a Kollégától az Orvostól, az Embertől.
Magyar Szívsebészeti Társaság Vezetősége
