Történelem

A magyar szívsebészet alig több, mint 50 éves múltra tekint vissza. A ’40-es évek végén Magyarországon is megjelentek a szívsebészet csírái. Elôször vidéken, Eisert Árpád Nyíregyházán volt az úttörô, aki 1948-ban elsôként végezte el sikeresen a szívburok eltávolítását páncélszív miatt. 1950-ben ô operálta az elsô hazai coarctatio aortaet, és egy év múlva már mitralis commisurotomiát végezve elsôként operált a szív üregein belül a magyar sebészek közül. A magyar szívsebészet nagy vezéregyénisége Kudász József, aki 1949-ben elvégezte az elsô hazai Blalock-Taussig mutétet, Fallot tetralogia miatt. Kudász 1950­55 között Pécsett egyetemi tanárként, Eisert Árpáddal együttmuködve fejlesztette tovább a szívsebészeti tevékenységet. Littmann Imre is meghatározó személyisége volt a hazai szívsebészetnek, aki az államosított Városmajori Szanatóriumban ­ kívánsága szerint szovjet mintára ­ kialakította a Sebész Továbbképzô Klinikát, amelyben a szívsebészet külön osztályként muködött, kiváló munkatársakkal Temesvári Antal, Robicsek Ferenc, Pálos László (aneszteziológia). Itt kezdôdött el a rendszeres szívsebészet és itt végezték el az elsô sikeres ductus arteriosus lekötését, valamint a többi zárt mutét is sorra került. A megfelelô támogatás és a szervezés eredményeként a szívsebészeti tevékenység fellendült és újabb kitunô fiatal munkatársak csatlakoztak a csapathoz Árvay Attila Böröcz Lajos, Lónyai

A magyar szívsebészet alig több, mint 50 éves múltra tekint vissza. A ’40-es évek végén Magyarországon is megjelentek a szívsebészet csírái. Elôször vidéken, Eisert Árpád Nyíregyházán volt az úttörô, aki 1948-ban elsôként végezte el sikeresen a szívburok eltávolítását páncélszív miatt. 1950-ben ô operálta az elsô hazai coarctatio aortaet, és egy év múlva már mitralis commisurotomiát végezve elsôként operált a szív üregein belül a magyar sebészek közül.

A magyar szívsebészet nagy vezéregyénisége Kudász József, aki 1949-ben elvégezte az elsô hazai Blalock-Taussig mûtétet, Fallot tetralogia miatt. Kudász 1950­55 között Pécsett egyetemi tanárként, Eisert Árpáddal együttmûködve fejlesztette tovább a szívsebészeti tevékenységet.

Littmann Imre is meghatározó személyisége volt a hazai szívsebészetnek, aki az államosított Városmajori Szanatóriumban ­ kívánsága szerint szovjet mintára ­ kialakította a Sebész Továbbképzô Klinikát, amelyben a szívsebészet külön osztályként mûködött, kiváló munkatársakkal Temesvári Antal, Robicsek Ferenc, Pálos László (aneszteziológia). Itt kezdôdött el a rendszeres szívsebészet és itt végezték el az elsô sikeres ductus arteriosus lekötését, valamint a többi zárt mûtét is sorra került. A megfelelô támogatás és a szervezés eredményeként a szívsebészeti tevékenység fellendült és újabb kitûnô fiatal munkatársak csatlakoztak a csapathoz Árvay Attila Böröcz Lajos, Lónyai Tihamér, Sárközi Károly. A kísérleti munkát is eredményesen, mûvelték, fôleg a zseniális Robicsek Ferenc tevékenységét kell kiemelni, aki új mûtéti eljárásokat dolgozott ki, és beírta nevét a szívsebészet történetébe.

Szegeden Petri Gábor, aki széles körû elméleti és élettani ismeretekkel rendelkezett kezdett el foglalkozni szívsebészettel és végezte el az elsô szívmûtétet 1955-ben. Munkatársaival létrehoztak egy szív- és érsebészeti osztályt (1955­58 között), ahol intratrachealis narcosisban végezték a szokásos, zárt szívmûtéteket. A kísérleti tevékenység is lendületet kapott, állatokon gyakorolták a keresztezett keringést, ill. kísérletek folytak a gépi extracorporalis keringés kialakítására.

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ekkor a magyar szívsebészet Európa élvonalához tartozott a szívsebészeti tevékenységet illetôen, megelôzve számos európai országot, mint Ausztria, Svájc, Olaszország, Hollandia, Belgium, stb.

Az ’56-os forradalom után a magyar szívsebészet teljesen átrendezôdött. Littmann és Robicsek eltávoztak az országból, a Városmajor utcai Sebész Továbbképzô Klinika vezetôjévé Kudász Józsefet nevezték ki, aki magával hozta fiatal, tehetséges munkatársait, Gömöry Andrást és Szabó Zoltánt. Gottsegen György vezetésével 1957-ben az István Kórházban létrejött a Kardiológiai Intézet és ennek keretében szívsebészeti osztályt alakítottak ki Temesvári Antal vezetésével. Munkatársai: Árvay Attila, Böröcz Lajos, Lónyai Tihamér, Sárközi Károly, majd késôbb csatlakozott hozzájuk Lozsádi Károly.

A forradalom után az ’50-es évek végén ebben a három központban ­ kettô Budapesten és egy Szegeden ­ folyt klinikai szívsebészeti tevékenység. Kialakítva, és elsajátítva a szívsebészethez feltétlenül szükséges invazív diagnosztikát (szívkatéterezés, angiographia), valamint a mûtét utáni kezelést, az ú.n. intenzív terápiát. Eleinte mindent a sebészek végezték, de hamarosan megindult a szakosodás az említett tevékenységek irányában is.

A kísérleti munka is jelentôsnek ítélhetô meg, elsôsorban a hypothermiával és az extracorporális keringés kialakítása érdekében szorgoskodtak, hiszen Amerikában és Európában megtörténtek az elsô sikeres mûtétek mûvi keringés segítségével (Gibbon 1952., Crafoord 1954., Lillihei 1954., Kirklin 1955.).

Hypothermiában sikeresen végezték a szív üregeit megnyitó, rövid ideig tartó mûté-teket: elvégezhetô volt a secundum típusú pitvar defectus, pulmonális stenosis korrekciója, melyet jó eredménnyel és igen nagy számban végeztek elsôsorban a Kardiológiai Intézetben, még a szívmotorozás meghonosodása után is.

Klinikai használatra is alkalmas extracorporális keringést biztosító szív-tüdô motort hoztak létre úgy a Kardiológiai Intézetben, mint a Városmajori Klinikán, amelyekkel 1959-ben és 1960-ban elvégezték az elsô sikeres nyitott szívmûtéteket. A Városmajori Klinikán a Gömöry-féle szívmotort alkalmazták az elsô 16 nyitott szívmûtétnél.

Óriási és meghatározó lendületet adott a magyar szívsebészetnek a tengeren túli Köteles Béla ­ a PEMCO cég igazgatója ­ Clevalendbôl, akinek feltett szándéka és óhaja volt, hogy Magyarországon is jó szívsebészet alakuljon ki. Ezért az ottani református egyház közremûködésével 3 db világszínvonalú PEMCO gyártmányú, Kay-Cross típusú szív-tüdô motort bocsátott a magyar egészségügy részére. Egy-egy szív-tüdô motort kapott a városmajori klinika, a kardiológiai intézet, valamint a szegedi szívsebészet. Az elsô években csak kisszámú mûtétre került sor, hetente 1-2 nyitott (motoros) szívmûtétet végeztek intézetenként.

A ’60-as évek elején Littmann Imre visszatért a tengerentúlról, Kanadából, valószínûleg nehezen tudott alkalmazkodni az Újvilág” szokatlan életritmusához, követelményrendszeréhez. A II. sz. Gyerekklinikán (Tûzoltó u.) kezdett újra szívmûtéteket végezni, miután sikerült munkatársának megnyerni a jól képzett és tehetséges Böröcz Lajost a Kardiológiai Intézetbôl. Végül a ’60-as évek közepén Littmann a Szabolcs utcai Orvostovábbképzô Intézetbe került és ott alakított ki szívsebészetet Bodnár Endre és Löblovics Iván munkatársakkal. A Gyermekklinikán egyedül maradt Böröcz az igen nehéz körülmények között is tovább tevékenykedett és csecsemôkori mûtéteket is végzett.

Az 1960-as évek végére kialakult a magyar szívsebészet felépítése öszszesen 6 központtal, amelyek közül 4 a fôvárosban mûködött. A hazai szívsebészetet ekkor (1960-70-es évek) a találékonyság, az önmegvalósítás, az egyéni kapcsolatrendszer kiépítése, az eltérô adottságok és lehetôségek az intézetek között, a nyugat felé nyitás (a vasfüggöny” mögött a magyar szívsebészet elôkelô helyet foglalt el) jellemezte. De a legmeghatározóbb tényezôt a felsôbb egészségügyi vezetés megértésének és támogatásának igen mérsékelt volta jelentette. A központok csak egy szívmûtôvel rendelkeztek, amely nem kedvezett a mûtéti számok emelkedésének és a fiatal munkatársak gyakorlati oktatásának, az új szívsebész nemzedék nevelésének. A mûtéti szám igen alacsony volt és csak a ’80-as évek elején sikerült elérni az évi 100 nyitott szívmûtétet 1 millió lakosra vonatkoztatva. Pontos adatok csak 1970 óta állnak rendelkezésre (I. táblázat).

NINCS TÁBLÁZAT

Nyitott szívmûtétek Magyarországon I. táblázat

A számtalan nehézség és gátló tényezô ellenére az elôrehaladás nem állt meg, illetve egyetlen központ sem szûnt meg, elsôsorban a lankadatlan szorgalmú, tehetséges és lelkes szívsebészek, aneszteziológusok, kardiológusok és szakdolgozók tevékenysége és a tengerentúlról kapott modern szívmotorok kedvezô hatása következtében. Elkezdôdtek a pacemaker (1963) és a mûbillentyû beültetések (Lónyai, 1964), majd a koszorúér áthidalások vénával (Bodnár, 1972), és artériával (Péterffy, 1982).

A magyar szívsebészek úttörôi, akik elkezdték és meghonosították hazánkban a szívsebészetet (Eisert Árpád, Kudász József, Littmann Imre, Petri Gábor és Temesvávi Antal) a ’70-es évek közepén átadták a szívsebészet irányítását tanítványaiknak, a második generációnak (Árvay Attila, Gömöry András, Kovács Gábor, Lónyai Tihamér, Lozsádi Károly és Szabó Zoltán). Ennek a tehetséges és munkatársaikkal fáradhatatlanul munkálkodó lelkes korosztálynak elvitathatatlan érdeme, hogy a szívsebészet talpon maradt, a nyitott szívmûtétek mindennapossá váltak és példaadó tevékenységükkel sikerült meggyôzni az egészségügy politikusait arról, hogy a szívsebészet nem luxus hobbi, hanem szükséges és fontos egészséghelyreállító tevékenység (Árvay: Szívsebészet: Presztizs vagy szükséglet?” c. Balassa emlékelôadás 1982.).

Kudász professzor, az egyik úttörô igen pontosan fogalmazott, amikor azt írja: A kezünk alatt kifejlôdô szívsebészet eredményes mûvelése sok lemondást, nagy felelôs-séget és számtalan erôfeszítést követel meg mindazon munkaközösségek részérôl, amelyek ezzel a nem kis önfeláldozással járó munkával foglalkoznak felnôtt fejjel is ifjúságuk tüze hevíti ôket, és minden újabb siker megsokszorozza azokat”.

Az egyes intézetek adottságai, lehetôségei igen különböztek egymástól. A szovjet mintájú rendszerben az országos intézetek elônyt élveztek és ehhez társult még a hagyományos fôváros-központúság is, de igen sok múlott a vezetôk kapcsolatrendszerén a felsôbb vezetés felé.

Az Országos Kardiológiai Intézetben a ’60-as évek végén az igen tehetséges, de korán megbetegedett Temesvári Antal helyett Árvay Attila lett az osztályvezetô, majd késôbb, mint az intézet fôigazgatója tevékenykedett. 1977-ben elkészült az OKI új, 9 emeletes, akkor korszerû épülete, amely sokkal jobb körülményeket biztosított a szívsebészet számára is 4 mûtôjével, intenzív osztályával, stb. Árvay professzor elvitathatatlan érdeme, hogy fáradhatatlanul munkálkodott a szakma fejlesztése, térhódítása érdekében, megfelelô egyensúlyt tartva nemcsak a szívsebészetet, hanem a kardiológiát és különösen annak invazív ágának fejlôdését is elôsegítette. Fôigazgatóként ­ korát megelôzve ­ összevonta és egységesítette a kardiológiai és szívsebészeti ellátást, kialakítva napjaink térhódító szívközpont” modelljét. A rendszerváltás után, a ’90-es évek elején bevezetett új oktatási törvény elôírásának megfelelôen, Árvay professzortól az intézet vezetését korábbi munkatársa, Lozsádi Károly vette át. A szívsebészeti osztály vezetésében váltásokkal a fôorvosi rangban lévô tanítványai követték (Bartek, Nagy, Richter). Ez a váltott vezetési rendszer nem bizonyult a szerencsésnek, és 2000-ben pályázat útján, Szabó professzor tanítványát, Horkay Ferencet nevezték ki osztályvezetô fôorvosnak.

A városmajori klinikán, mai nevén a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika, az iskolateremtô Kudász professzor nyugdíjba vonulása után Szabó Zoltán lett a szívsebészet vezetôje, és késôbb tanszékvezetôként az egész intézet igazgatója. Imponáló szervezô- és kapcsolatteremtô képességének köszönhetôen 1986-ra elkészült a régi privát szanatórium teljes felújítása és jelentôs bôvítése, többek között új mûtôblock-kal, ahol 2 mûtô a szív-, és 4 az érsebészeti betegeket szolgálja. Szabó professzor munka társaival együtt évekig készült a szívátültetésre, amelyet 1992 januárjában sikeresen el is végzett, és az eljárást meghonosította az országban. Ezért Széchenyi-díjjal jutalmazták Szabó Zoltánt, akinek a klinikai és tudományos tevékenysége mellett az új szívsebész generáció kinevelésében, útraindításában szerzett érdemei egyedülállóak. Jelenleg a nyolc szívsebészeti központból háromnak a vezetôje az ô tanítványa volt. A ’90-es évek elején rangidôs munkatársa, Bodor Elek lett a szívsebészet vezetôje, aki folytatta elôdje munkáját és növelte a szívátültetések számát.

A Szabolcs utcai Orvos Továbbképzô Intézet, jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Szív- és Érsebészeti Klinika ­ Sebészeti Klinikáján a ’60-as évek közepén beindult szívsebészet közvetlen irányítását 1974-ben Lónyai Tihamér vette át, miután Löblovics, majd Bodnár is elhagyta az országot. A kedvezôtlen adottságok és lehetôségek ellenére Lónyainak sikerült a szívsebészetet talpra állítani és fiatal munkatársaival együtt jelentôsen növelni a számszerû teljesítményt és alapvetôen javítani a minôségi mutatókat. Tanítványai közül került ki méltó utóda Tomcsányi István, aki 1994-tôl irányítja a szívsebészetet, bizonyítva, hogy Lónyai professzor nem felejtkezett meg a következô szívsebész korosztály felkészítésérôl. Az igen lendületes Kulka Frigyes rektor által kezdeményezett új, korszerû mûtôblockot és felújított intenzív osztályt 1990-ben adták át rendeltetésének. Itt jelenleg 3 szívmûtô és 1 érsebészeti mûtô mûködik. Idôközben 1991 és 1994 között Papp Lajos volt a szívsebészet vezetôje, de együttmûködési nehézségek miatt eltávozott a Szabolcs utcai klinikáról. Lelkes és hûséges munkatársaival Zalaegerszegen, a Megyei Kórházban újabb szívsebészeti központot hozott létre (1994), amelynek vezetését 1998-ban Alotti Nasri fôorvosra ruházta át.

A Tûzoltó utcai Gyermekklinikán mûködô szívsebészetnek egész létezése alatt a mostohagyerek” szerepe jutott. A magára hagyott Böröcz Lajos végül is belefáradt a sorozatos meg nem értésbe és támogatás hiányában 1974-ben felmondott, tehetségét és szívsebészeti tevékenységét rendelôintézeti orvosi munkára cserélve fel. A megüresedett helyre Lozsádi Károly került az OKI-ból, aki angliai tanulmányútjáról visszatérve a gyermek- és csecsemôszívsebészet fellendítésén fáradozott. Sajnálatos módon ô sem kapta meg a szükséges támogatást, fejlesztést, amely inkább tûzoltáshoz”, mint valódi lehetôségteremtéshez hasonlítható. Lozsádi professzort 1993-ban kinevezték az OKI fôigazgatójává és ezután a gyermekszívsebészeti osztály átköltözött az OKI-ba és ott idôvel megvalósult régi álma, az égetôen szükséges új gyermek kardiológia központ modern épülete, amelyet 2000-ben adtak át rendeltetésének. Itt kapott helyet a 2 mûtôs gyermek- és csecsemôszívsebészet, amelynek feladata az egész ország szakellátása.

Szegeden a szívsebészet a Petri Gábor vezette Sebészeti Klinikán kapott végleges elhelyezést és 1963-ban a tanulmányútjáról visszatért Kovács Gábort bízták meg a szívsebészet irányításával ­, aki még ebben az évben elvégezte Szegeden az elsô nyitott szívmûtétet. Kovács Gábor professzor több, mint 30 éven keresztül vezette a szegedi szívsebészetet, végezve a csecsemô-, gyermek- és felnôttkori veleszületett és szerzett szívbetegségek mûtéteinek teljes skáláját. Az 1982-ben önállóvá váló szívsebészeti osztály csak 1993-ban kapott egy felújított és bôvített, 2 asztalos mûtô traktust. Egy korszerû szívközpont és egy nagy teljesítményre alkalmas szívsebészet ­ hasonlóan a debreceni és pécsi központokhoz ­ még megvalósításra vár. Itt kell megemlíteni, hogy Kovács professzor végezte hazánkban az elsô sikeres nagyér transzpozíció mûtétet (Mustard) 1973-ban, és meghonosította a csecsemô szívsebészetet. 1994-ben, a 65. életévét betöltve Kovács professzortól a szívsebészet irányítását Szécsi János docens vette át, akit 1999-ben Bogáts Gábor követett fôorvosi minôségben az osztály élén.

Debrecenben Schnitzler József Mellkassebészeti Osztályán kezdtek el szívsebészettel foglalkozni és 1963-tól végeztek ott zárt szívmûtéteket Eisert Árpád irányítása mellett. Újabb jelentôs elôrelépés történt 1967-ben, amikor Bartha Tibor debreceni református püspök Clevelandi látogatása során kérte Köteles Bélát, hogy Debrecennek is adományozzon egy szívmotort. Köteles a kérésnek eleget téve ünnepélyes keretek között két újabb PEMCO szív-tüdô készüléket adományozott az országnak: egyiket Debrecennek, a másikat szándéka szerint Szegednek ­ amely azonban végül is a Szabolcs utcába került Littmann osztályára. Debrecenben az ajándék szívmotorral az elsô nyitott szívmûtétet Kovács Gábor végezte 1968. júniusában vendégoperatôrként. 1972-ben Gömöry András vette át a debreceni szívsebészet közvetlen irányítását elôször mint tudományos fômunkatárs, majd mint társprofesszor. Neki is, mint nem klinika igazgatónak, sok nehézség és ellenszél jutott osztályrészül. Schnitzler professzor nyugdíjazása után, 1983-ban, a stockholmi Karolinska Intézet docensét, Péterffy Árpádot nevezték ki a klinika vezetôjének, aki a szívsebészet irányítását is átvette. Közel 10 éves sikeres tevékenység után megvalósult a feltétlenül szükséges fejlesztés és 1993 tavaszán elkészült az új, korszerû, 3 mûtôs szívsebészeti klinika. Tehetséges, lelkes fiatal munkatársaival sikerült jelentôsen megnövelni a klinika teljesítményét, a nyitott szívmûtétek számát 1000 fölé emelni, és az ország legnagyobb teljesítményét nyújtó szívsebészeti központjává fejleszteni.

Pécsett az ’50-es évek elsô felében mûködött a szívsebészet Kudász professzor irányításával, de az ô távozása után az gyakorlatilag megszûnt. A pécsi egyetem vezetôsége hosszú idôn keresztül mereven elzárkózott a szívsebészet létesítésétôl és ezért korszerû kardiológia sem jöhetett létre a Mecsek alján. Ez a helyzet a ’80-as évek vége felé már veszélyeztette a pécsi orvosi diplomák elfogadhatóságát. Valószínûleg ezért a ’90-es évek elején Korompai Ferencet nevezték ki az Irgalmasok Kórházában lévô II. sz. Sebészeti Klinika vezetôjévé, aki 1956-ban orvostanhallgatóként került az Egyesült Államokba, ahol a szív- és mellkassebészet professzora lett. Korompai professzornak az egyetem támogatásával sikerült több éves huzavona után új mûtôtraktust (szívmûtô) és intenzív osztályt építtetni, ahol 1996 elején elkezdôdtek a szívmûtétek. Sajnálatos módon személyi intrikák és meg nem értés miatt még az év végén lemondott és visszatért Amerikába. Ezután Papp Lajost hívták meg a klinika vezetôjének, akinek sikerült tetô alá hoznia és befejeznie Pécsett az új, világszínvonalú kardiológiai központot három mûtôvel, két haemodynamikai laboratóriummal és modern intenzív osztállyal. Ezt a korszerû létesítményt 1999 augusztus 20-án avatták fel és a betegellátás alig két hónappal késôbb, október elején kezdôdött el.

A rendszerváltás után, a ’90-es évek folyamán a magyar szívsebészet többé-kevésbé lépést tudott tartani az európai szívsebészettel, és a kb. 35 %-os számszerû teljesítmény lemaradás változatlan maradt. (II. táblázat). A legnagyobb lemaradásunk az európai átlagtól a koszorúereken végzett beavatkozások terén mutatkozik.

NINCS TÁBLÁZAT

Nyitott szívmûtét/millió lakos II. táblázat

A minôséget illetôen a magyar szívsebészet teljesítménye nem marad el jelentôsen a fejlett nyugati országok átlagától annak ellenére, hogy a szívsebészetnek juttatott anyagi ráfordítás jóval kisebb, mint a nálunk gazdaságilag fejlettebb országokban (III. táblázat). Ez részben magyarázható azzal, hogy a magyar szívsebészek és aneszteziológusok szinte kivétel nélkül rövidebb (hónapok), vagy hosszabb (évek) idôt töltöttek, dolgoztak fejlett szívsebészettel rendelkezô országok (Anglia, Németország, USA, Svédország, Belgium, Franciaország) vezetô szívsebészeti központjaiban. Az itt szerzett tapasztalatok jól kiegészítették az itthon szerzett szakmai ismereteket. A másik magyarázat az, hogy egy esetre nagyobb személyi erôfeszítéssel és idôráfordítással mérsékelni lehet a szûkösebb anyagi juttatásokat.

NINCS TÁBLÁZAT

Nyitott szívmûtétek száma és korai halálozása (30 napig) III. táblázat

Jelenleg, a millennium évében Magyarország 7 szívsebészeti központtal rendelkezik, amelyekbôl 3 a fôvárosban és 4 vidéken (Debrecen, Pécs, Szeged, Zalaegerszeg) mûködik. A Gottsegen György nevét viselô Országos Kardiológiai Intézetben szervezetileg két különálló szívsebészet van: felnôtt, illetve gyerek-, csecsemô szívsebészeti osztály. Ezek a központok összesen 20 szívmûtôvel, 6 pacemaker mûtôvel, 82 intenzív, 46 köztes (sub-)intenzív és 274 osztályos (hotel) ággyal rendelkeznek. A szívsebészet számára nélkülözhetetlen haemodynamikai laboratóriumokban összesen 12 vizsgálóegység (osztály) mûködik.

A szívsebész szakorvosok száma 44, akik közül 5 egyetemi tanár, 6 egyetemi docens, 16 fôorvos vagy adjunktus, 18 tanársegéd vagy szakorvos, valamint 30 szakorvos jelölt vagy alorvos, 45 aneszteziológus: összesen kb. 120 orvos foglalkozik közvetlenül a szívsebészeti betegekkel. Az 1999. évi szívsebészeti teljesítményeket a IV. táblázat mutatja.

A szívsebészettel foglalkozó orvosok alacsony számával is magyarázható, hogy a szívsebészek tudományos szervezete, a Magyar Szívsebészeti Társaság, meglehetôsen késôn, 1994-ben alakult meg a harmadik generációhoz tartozó szívsebészek (Bodor Elek, Szabolcs Zoltán, Tarr Ferenc) kezdeményezésére. A MSZT elsô elnöke Bodor professzor lett, akit Péterffy váltott fel és a következô elnöknek Tomcsányi Istvánt választották meg. A társaság tudományos tevékenysége eredményesnek mondható, a megalakulástól évente megrendezi kongresszusát. Magyar kezdeményezés eredménye (Szabolcs Zoltán), hogy 1996-ban a Duna-menti Országok Szívsebészeti Fóruma létrejött, amely évente szervez tudományos üléseket és a MSZT tagjai aktívan bekapcsolódtak a Fórum tevékenységébe.

NINCS TÁBLÁZAT

Magyarországon végzett szívmûtétek 1999. január 1. december 31. között IV. táblázat

A MSZT vezetôsége 1998-ban bevezette a Kudász József Emlékelôadást és létrehozta a Kudász József Emlékérmet ­ a magyar szívsebészet fejlesztésében kiemelkedôsen eredményesen tevékenykedô személyiségek nyilvános elismeréseként. Napjainkig Kudász József Emlékelôadást tartott: Szabó Zoltán (1998), Lónyai Tihamér (1999) és Kovács Gábor (2000) és rajtuk kívül még Gömöry András, Robicsek Ferenc és Köteles Béla kaptak Kudász József Emlékérmet. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a kitüntetettek több évtizedes tevékenységükkel jelentôsen hozzájárultak a magyar szívsebészet fejlesztéséhez és méltónak bizonyulnak az egész magyar orvostársadalom elismerésére és köszönetére.

A jövôbe látni, a fejlôdés irányát elôre meghatározni nem könnyû, ezért csak a magyar szívsebészetre váró feladatokat szeretnénk felvázolni.

Legfontosabb teendô a mennyiségi teljesítmény növelése, az európai átlag utólérése, amely jelenleg kb. 700 nyitott szívmûtét 1 millió lakoshoz viszonyítva. Ennek elérése a jelenlegi fejlôdés ütemét tekintve 4 év lenne, de az európai átlag is növekszik, ezért legjobb esetben is legalább 5 év kell ennek a célnak a megvalósításához, és akkor évi 8000-t meghaladó nyitott szívmûtétet kell végezni hazánkban. Ez lehetséges a jelenlegi mûtôi és intenzív osztályok teljesítôképességének maximális kihasználásával (400 mûtét/mûtô/év).

Elsôsorban a koszorúér megbetegedések miatt végzett beavatkozások növelése jelenti a legnagyobb kihívást. Ez vonatkozik úgy a sebészi (koszorúér áthidalás), mint az invazív kardiológia (ballonos tágítás) beavatkozásokra, mivel ezen a téren lemaradásunk az európai átlagtól jelenleg meghaladja az 50%-ot (V. tábla). Természetesen a mennyiségi teljesítmény növelése nem történhet a minôség rovására, ellenkezôleg; a beavatkozások halálozási és szövôdményei számának további csökkentése is elsôrendû feladat a hazai szívsebészek számára.

A mûtéti beavatkozások jellegét tekintve a koszorúér-sebészet területén az artériával végzett áthidalások növelése ­ elsôsorban a mammaria graftok legalább 90%-os alkalmazása és a teljes artériás revascularisatio jelenti a legfontosabb kihívást. Növelni kell a szívmotor alkalmazása nélküli, verô szíven végzett koszorúér mûtétek számát.

NINCS TÁBLÁZAT

Koszorúér mûtét/millió lakos/év V. táblázat

A billentyûkön végzett mûtéteket tekintve: nagyobb szerepet kell kapnia a billentyût megtartó, helyreállító beavatkozásoknak, elsôsorban a mitrális szájadékban. A különbözô eredetû szívizom betegségeknél a gyógyszeres kezelés kudarca esetén a keringés átmenetileg vagy véglegesen fenntartó készülékek, mûszívek alkalmazásának meghonosítása még várat magára, elsôsorban anyagi megfontolásból. Növelni kell a szívátültetések számát. Szükséges fejleszteni a szívritmuszavarok sebészi kezelését. A veleszületett szívhibák esetében törekedni kell a korai és elsôdleges teljes helyreállító mûtétek végzésére, és ennek feltételei megvalósulni látszanak a fôvárosban felépült új gyermek-szívsebészeti központban. A szívsebészet számára nélkülözhetetlen invazív kardiológia harmonikus fejlesztése elengedhetetlen feltétele ennek az elôrelépésnek, a felvázolt feladatok megvalósításának. A másik döntô tényezô a szívsebészet finanszírozásának ésszerû és valós adatokra épülô rendezése. A jelenlegi finanszírozási rendszer mellett az elôzôekben felvázolt feladatok megvalósítása, az európai átlag mennyiségi és minôségi szempontból való utolérése utópisztikus álom marad.

Itt kell megemlíteni, hogy a volt szocialista államok között Magyarország volt a listavezetô a szívsebészet számszerû teljesítményét tekintve, de a berlini fal leomlása után Csehország hamarosan megelôzött bennünket. Elsôsorban a valós finanszírozásnak köszönhetôen a cseh szívsebészet az ezredfordulóra utolérte az európai átlagot, annak ellenére, hogy a cseh gazdaság teljesítménye nem jobb, mint hazánké.

Sajnálatos módon a hazai szívsebészet finanszírozását bekényszerítették az ú.n. teljesítmény-arányos” térítési rendszerbe, amelynek semmi köze sincs a teljesítményhez és a valós ráfordításhoz, hanem a zárt kasszán belül pozícióharc és lobbizás folyik a különbözô szakmák között a nagyobb részesedés eléréséért mások rovására.

Tekintettel a szív- és érrendszeri megbetegedések növekvô elôfordulására, a központosított globális finanszírozás helyett a szívsebészet és a szorosan kapcsolódó kardiológiai ellátás térítési rendszerét regionálisan, a valós kiadásoknak megfelelôen kell rendezni.

A legfontosabb megoldásra váró feladatot a teljes mértékben megoldatlan mûszerpótlás és fejlesztés finanszírozása, valamint a dolgozók bérének rendezése jelenti, ahhoz, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor a szívsebészet is európai átlagot tudjon felmutatni.
 

Irodalom

1. Árvay Attila: Szívsebészet: Presztízs vagy szükséglet? Balassa emlékelôadás, Budapest, 1982.
2. Árvay Attila: Az Országos Kardiológiai Intézet sebészeti osztályának kronológiája az egyes szívmûtétek bevezetésérôl Cardiologia Hungarica, 1990. 19: 11-14.
3. Borst, G. Hans: The hammer, the sickle, and the scalpel: a cardiac surgeon’s view of Eastern Europe Ann Thorac Sug. 200. 69. 1655-62.
4. Horváh Sándor, Péterffy Árpád: Szívsebészeti Klinika Jubileumi Évkönyv Alföldi Nyomda Debrecen, 1998.
5. Kovács Gábor: A szívsebészet 40 éve Magyarországon Professor Emeritus elôadás 1998. Szeged
6. Kudász József, Kúnos István: Operálható szívbetegségek Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1965.
7. Lozsádi Károly: In Memoriam” Dr. Temesvári Antal Cardiologia Hungarica, 1997. 26: 53.
8. Péterffy Árpád: A szívsebészet múltja, jelene és jövôje Debrecenben Cardiologia Hungarica, 1990. 19: 41-44.
9. Robicsek Ferenc: Személyes közlés Linköping 2000.
10. Szabó Zoltán: A magyar szívsebészet fejlôdése Cardiologia Hungarica, 1990. 19: 5-9.
11. Szabó Zoltán: Kudász József Emlék elôadás 1998. nov. Szeged
12. Tarr Ferenc: Az ischaemiás szívbetegség sebészeti kezelésérôl BKT Center Kiadó Budapest, 1998. pp 147-159.
13. Westaby, Stephen: Landmarks in Cardiac Surgery ISIS Medical Media, Oxford, 1997.